Perintfalvi Rita teológus, női és emberi jogi gondolkodó blogja

Tükör által

Tükör által

Ferenc pápa, a pásztor – farkasok prédája

Cikkem a Kettős Mércén Ferenc pápa védelmében

2016. szeptember 14. - Rita Perintfalvi

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ahogy közeledünk a bevándorlással kapcsolatos népszavazás időpontjához, gomba módra szaporodnak el azok a megnyilatkozások, amelyek Ferenc pápát hol viszonylagos visszafogottsággal, hol pedig nemcsak egyházfői, de emberi méltóságában is megalázva támadják. Perintfalvi Rita, katolikus teológus értelmezi Ferenc Pápa forradalmi programját és az ellene irányuló szokatlan támadásokat.

Az irgalmasság csak egy ártalmas „gazember” víziója?

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ezek a farkasok keresztény politikusok, újságírók, bloggerek, akik közül egyesek odáig süllyednek, hogy a pápa egész eddigi, egyháza és a világ megjobbítására törekvő erőfeszítéseit elintézik azzal, hogy víziója az irgalmasságról csak egy „demens vénember”, sőt egy ártalmas „gazember” víziója.

Többen közülük arról győzködik a híveket, hogy mindaz, amit Ferenc pápa a menekültkérdésben mond, nem kell, hogy megérintse a lelkiismeretüket. Hiszen Ferenc pápa téved, félreérti Közép-Kelet-Európát, és különben is, amit mond, az csak egy személyes vélemény és nem kötelező erejű tanítás. Mivel nem egy hit és erkölcs dolgában, ex-katedra kinyilatkoztatott igazságról van szó, ezért ezekre a kijelentéseire nem vonatkozik a pápai tévedhetetlenség.

ferenc.jpg

kép: POOL/ Getty Images

Tény, hogy Ferenc pápa irgalmassággal kapcsolatos felhívásai, a bibliai idők prófétáira jellemző jelképes cselekedetei (például. a menekültek lábának megmosása nagycsütörtökön) nem tartoznak a dogmák közé. De aki arra buzdít, hogy a hívek ne érezzenek lelkiismeret fordulást akkor, ha ezeket hallva vagy látva teljesen érzéketlen marad a szívük, az tulajdonképpen arra buzdít, hogy semmibe vegyék az egyház pápájának legfőbb üzenetét. Ferenc nem véletlenül választotta a 2015. december 8-án elindult rendkívüli szentév témájául éppen az irgalmasságot.

Az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta, hogy amikor „Istenre, az irgalmas Atyára és irgalomra szoruló testvéreinkre nézünk”, akkor „figyelmünket az evangélium lényegi tartalmára irányítjuk”. Vagyis, aki elfordítja tekintetét az ínséget szenvedő, bajbajutott embertársaitól, az még semmit nem értett meg az evangélium valódi lényegéből.

Keresztény politikus szájából hangzott el az a kijelentés is, hogy a híveket bántja a „kívülről jövő durva minősítés”, vagyis az, amikor Ferenc pápa őszinte szavakkal kritizálni meri az elesett és üldözött ember iránti érzéktelenségüket. Ezzel a kijelentéssel két probléma van: egyrészt a Katolikus Egyház feje nem kívülről kritizálja hívei ill. püspökei magatartását, hanem belülről. Másrészt Krisztus egyháza nem nemzeti egyház, hanem, ahogy a neve is mutatja, egyetemes. Vagyis az egész földkerekséget átfogja, ezért a szeretet parancsának soha nem lehet sem nemzeti, sem etnikai határa, mert a szeretet, amiről Jézus, a Mester beszél, bizony univerzális.

A teljes cikk a Kettős Mérce c. blogon jelent meg 2016. agusztus 28-án és itt olvasható:

http://kettosmerce.blog.hu/2016/08/28/ferenc_papa_a_pasztor_farkasok_predaja

A bejegyzés trackback címe:

https://tukoraltal.blog.hu/api/trackback/id/tr111700485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása