Perintfalvi Rita teológus, női és emberi jogi gondolkodó blogja

Tükör által

Tükör által

AMIKOR A VALLÁS ÓPUIMNAK MÁR KEVÉS

Felszabadító teológiák és spiritualitás - Előadásom a LEHET JOBB Pszicho-Filo-Expón

2016. október 11. - Rita Perintfalvi

"Nagyon sok olyan teológiai gondolat, hittétel van, amelyek megnehezítik, hogy az ember identitásait egyeztetni tudja egymással. Az Isten viszont nem olyan, aki azt várja tőlünk, hogy kettészakadjunk, hanem, hogy valahol megtaláljuk azt az egységet, ahol saját identitásunkat is egyesítjük."

- A videóban szereplő gondolat bevezetője. Videó 1 percben!

AZ ELŐADÁSHOZ:

Létezik-e olyan, hogy progresszív keresztény gondolkodás? Lehet-e keresztény kritikája az idegengyűlöletnek, nőellenességnek, antiszemitizmusnak, homofóbiának? A vallás a lélek elnyomásának vagy felszabadításának eszköze-e? Használható-e a Biblia a közéleti diskurzusban, mint a gyűlöletkeltés eszköze? Mi van, ha a vallás ópiumnak már kevés?

A felszabadító teológiák és spiritualitás számára a vallás ópiumnak már kevés, ezért bátran meg merik fogalmazni a változás igényét, ami nem engedi többé, hogy egyéni szinten a vallás szélsőséges megnyilvánulásai megnyomorítsák a lelket, társadalmi szinten pedig mindent megtesz azért, hogy felszámolja az elnyomás legkülönfélébb formáit. Mivel „minden relatív Istenen és az éhségen kívül" (Jon Sobrino), és mivel Isten a szegények, a kiszolgáltatottak és az elnyomottak pártján áll, ezért hamis az a hit, és önbecsapó az a hívő ember, aki nem képes meglátni a szenvedőben Isten arcát. Ez Ferenc pápa Magyarországon sokat vitatott irgalmasság tanításának az alapja, amelyet a felszabadítás teológiája ihlet. Ezzel az irányzattal rokon az a női öntudatra ébredési, feminista mozgalom is, ami keresi a nő lehetőségeit és helyét az egyházban, illetve a társadalomban, kritikát gyakorol az addigi kirekesztő struktúrákkal szemben, és bátran kimondja ítéletét, miszerint „ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre" (Dorothee Sölle). Ezekkel a Magyarországon alig ismert gondolatrendszerekkel fogunk megismerkedni egy izgalmas, provokatív kérdésekkel teli interaktív előadás keretében. És arra is keressük a választ, hogy vajon ezek a teológiák miképpen viszonyulnak a nem-ártás etikájához.

expo.jpg

Az eseményről tudjon meg többet itt: https://www.facebook.com/events/766527656836794/


Perintfalvi Rita előadása a Lehet jobb! – PszichoFiloExpon 2016. október 30-án 14:15–15:30 között.


Jegyek az előadásokra külön is elérhetők: https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=143053

A bejegyzés trackback címe:

https://tukoraltal.blog.hu/api/trackback/id/tr1011789393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása