Perintfalvi Rita teológus, női és emberi jogi gondolkodó blogja

Tükör által

Tükör által

Mit gondolok teológusként a Társadalmi nemek kutatásáról és az IKSZ támadó leveléről?

2017. február 27. - Rita Perintfalvi

Nagyon örülök, hogy megkérdezett a témában Görög Mária a Civil Rádiótól, hiszen jómagam a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Fakultásán tanítottam már olyan tárgyat is, amelynek a neve éppen a "Bevezetés a társadalmi nemek kutatásába teológiai szempontból" c. tágy volt. Így van kompetenciám a kérdésben érdemben nyilatkozni. Ezért értetlenül állok a KNDP Ifjúsági Tagozatának (IKSZ) nyílt levele előtt, amit az ELTE frissen induló szakja ellen fogalmaztak meg.

A beszélgetés meghallgatható itt.

egyenloseg.jpg

Néhány fontosabb gondolat az interjúból:

- Miről szól a Társadalmi nemek kutatása? Mi a témája, melyek a legfőbb célkitűzései? Itt Gregor Anikó, szociológus és az új szak egyik tanárának klassz cikkéből idézek, ami itt olvasható.

- Megvagyok döbbenve a támadás miatt, hiszen Európa valamennyi rangos egyetemén van ilyen tudományos ág és ennek aspektusa még a teológia kutatásban is megkerülhetetlenek.

- Sajnálatos, hogy a KDNP és az IKSZ Gabriele Kuby "Nemek forradalma" c. könyvéből tájékozódik és ebből a fundamentalista, politikai propagandakönyvből alkot véleményt arról, hogy mit is jelent ez a tudományos diszciplina.

- Ki ez a Gabriele Kuby? Milyen kritikus teológiai írások boncolgatják veszélyesen szélsőséges nézeteit. Miért kell vigyázni a könyveivel?

- A gender egy karikatúrizált, démonizált fogalommá vált Kelet-Európában az elmúlt pár évben, amibe bármit bele lehet süríteni, amitől félni lehet vagy ami abszurdnak hathat. Pl. transzwécék kérdése.

- Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása szerintem etikai kötelesség! Hiszen nem lehet a családon belüli erőszak és a párkapcsolati erőszak áldozatainak irányuló segítséget egy ilyen definíciós hadjárat révén visszautasítani: ez abszurd lenne, de egyben etikátlan is az erőszak áldozataival szemben!

- Miért fontos a Társadalmi nemek kutatása a teológia és az egyházi gondolkodás számára? Miért megkerülhetetlenek biz. kérdései és felvetései?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tukoraltal.blog.hu/api/trackback/id/tr7512299153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása