Perintfalvi Rita teológus, női és emberi jogi gondolkodó blogja

Tükör által

Milyen ma a nőnapon nőként felébredni Magyarországon?

Az isztambuli egyezmény margójára: Isten a bántalmazott nők oldalán áll

2017. március 08. - Rita Perintfalvi

Ha a közéletet tekintem akkor leginkább rémisztő! Ha a szakmai életemre pillantok női teológusként: akkor furcsa „kívülálló” vagyok, egyfajta befogadott idegen, akibe már régen belefojtották volna a szót a „hatalmasok”, ha el tudnának érni, mert bármire is számítanék tőlük… de nem számítok…

Mostanában – nem tudom, hogy miért – de egyre többet gondolok ’89-re és arra a friss tavaszi szélre, ami akkor játszadozott az arcomon, amikor katartikus élmény volt végre szabadon kitűzni a kokárdát a farmerkabátomra. Jól emlékszem az akkori álmainkra egy jobb világról, egy demagógiamentes demokráciáról, ahol minden ember méltósága és szabadsága olyan érték, amit soha többet nem lehet feláldozni egyetlen hazug, elnyomó diktatúra oltárán sem.

’89-ben el nem hittem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy kicsit több, mint 25 év múlva újra 19. századi retorikával beszélnek majd a nőkről a magyar közéletben, és meg akarják mondani nekik, hogy a dolguk a széles csípőjük már determinálta… Ahogy azt sem hittem volna, hogy az Óperenciás tengeren túl dúló abszurd WC-viták, meg a spanyol buszokra rajzolt fütyis kislányok és puncis kisfiúk miatt megtámadják azt a tudományt, amely a társadalmi nemek kutatását végzi Európa minden nívós egyetemén és aminek a dolga az lenne, hogy rákérdezzen olyan súlyos társadalmi problémákra, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy miért is olyan kiábrándult és boldogtalan ez a magyar nép. Hiszen egy olyan országban, ahol ennyire nem érték a nemek közötti egyenlőség nem csoda, hogy a társadalom nagy része frusztrált és saját magát vagy éppen a másikat emészti.

isztambul.jpg

És arra sem gondoltam, hogy éppen keresztény nők – akárcsak én, bár ’89-ben még nem voltam az! – írnak majd petíciót azért, hogy ne vezessék be azokat az intézkedéseket idehaza, amelyek nélkül évente mintegy száz nő lesz halálos áldozata a párkapcsolati erőszaknak és nincs hova menekülni a bántalmazást elszenvedő anyáknak és gyermekeiknek, nincsen kellő jogi szabályozás sem, amely megvédené őket. Teszik ezt ezek a hithű keresztény nők - a szeretet nevében? - többek között amiatt, mert szerintük ez az egyezmény támadja a vallások hagyományos elképzeléseit a nemi szerepekről. Na, ezt teológusként mondom: hát azon bizony van mit támadni! De ezt már megtette a modern teológia is, mást sem tett az elmúlt ötven évben! Ezeket a munkákat ismerni kellene, olvasni, tanulmányozni, nem petíciókat írogatni!

Vagy talán az helyes nemi szerepelgondolás, amit a Bibliában olvasunk mikor Gibea földjén egy férfi úgy védi meg a háza oltalma alá kéredzkedő férfi vendégeit azoktól a helyi férfiaktól, akik csapatostul rájuk akarnak rontani – és meg akarják őket erőszakolni - , hogy a feleségét adja oda nekik, had tegyenek vele, amit akarnak és azok bizony hajnalig erőszakolják a szerencsétlen nőt, egészen addig, amíg bele nem hal? Mert ez volt a korabeli gender-elgondolás! A nő nem számít! Semmit! Kész! Vagy az a nemi szerepelgondolás a szent és sérthetetlen, amit Pál apostol (bár nem ő írta) mond a nőkről, hogy maradjanak csendben, meg ne szólaljanak és legfőképpen a férfin ne uralkodjanak? A történelmi vallások gender-képe bizony nagyon komoly revízióra szorul, de ehhez nem kell az isztambuli egyezmény, ehhez elég lenne az interneten elolvasni egy-egy komolyabb teológiai munkát! Ez nem a gender-fenyegetés, hanem a több ezer éves keresztény teológia kritikus önreflexiója!

Nem, nem a szélsőséges, fundamentalista politikai bajkeverők könyveit kellene olvasni, mint pl. Gabriele Kuby, aki a MIÉP és Putyin közös kedvence, hanem komoly, alapos teológiát – ha már egyszer a keresztény értékekre hivatkozva akarjuk elvenni azoktól a nőktől a segítséget, akik jogfosztottak, akik arc nélküliek, akik súlytalanok a magyar társadalom szemében. Akiket hibáztatni lehet még azért is, mert erőszakot követettek el rajtuk, mert bántalmazták őket. Óh, hát persze, biztos az volt a baj, hogy nem maradtak csendben!

Vagy semmit nem hallottak még arról, hogy Isten a szegények, a kicsinyek és a megalázottak pártján áll? Igen, Istennek a megerőszakolt és bántalmazott nők mellett van opciója! Isten az ő pártjukon áll! Avagy nem tartaná a legaljasabb bűnök közé tartozónak: a lelki erőszakot? a zaklatást? a fizikai erőszakot? a szexuális erőszakot? a kényszerházasságot? a női nemi szervek megcsonkítását? a kényszerabortuszt vagy a kényszersterilizálást? Ha ezek halálos bűnök, akkor hogyan lehet az isztambuli egyezmény ellen tiltakozni anélkül, hogy az ember reggel mikor felkel bele merjen nézni a tükörbe, mert a lelkiismerete tiszta? És miért: most komolyan a trójai faló miatt? A veszedelmes transzvécék miatt? Vagy a buszokra rajzolt fütyis kislányok miatt?

Igaz, hogy egy globalizált világban élünk, mégis az idők és kultúrák aszinkronitásban állnak egymással. Ezért nagyon fontos, hogy realitással a maga valóságában találkozzunk és arra válaszoljunk! Ne egy másik ország és másik kultúra problémáira akarjunk idehaza válaszolni, hanem azokra a valós, húsbavágó problémákra, amelyek körülvesznek minket! Jon Sobrino gondolatával zárnám ezt a kis eszmefuttatásomat – ateista barátaim számára csak a mondat második fele üzenet – „Minden relatív Istenen és a szegénységen kívül!” Vagyis a bántalmazott nők és gyermekek problémája olyan valóság, amit nem tehet relatívvá semmi: még a szörnyűséges gender-összeesküvés-elméletektől való félelem sem! Egy ilyen kérdésben a jó döntést meghozni etikai kötelesség!

 sh_frau_auf-wiese_70247425_800x533_jpg_51502.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://tukoraltal.blog.hu/api/trackback/id/tr5212321359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.