Ez az írás két valódi női történetet mesél el. Az egyik nő felnőtt, negyven körüli, még csinos, éppen shoppingol. A másik nemrégiben múlhatott hatvan, az élettől megfáradva elcsigázottan üldögél az onkológia folyosóján és kemoterápiára vár.
Az első nőt egy plázában láttam, a téli akciós időszakban kabátot keresgélt magának. Jóllehet felnőtt nő volt, mégis az anyja társaságában nézelődött és halmokban kupacolta egymásra a „majdnem jó” és a „talán ez lesz az” kabátokat. Egyiket a másikat után próbálgatta újra és újra, szűnni nem akaró körforgásban. Nézegette magát bennük a tükör előtt, de fogalma sem volt, hogy melyiket akarja. Nekem egyre jobban úgy tűnt, hogy a probléma nem a kabátokkal van… Kíváncsi típus vagyok és úgy döntöttem végig várom mi lesz: előbb az anyjától kért tanácsokat, majd az eladótól, aztán lefényképeztette magát és elküldte a fotókat a telefonján. Nem akartam elhinni, de utána rögtön felhívta a pasiját, a barátnőjét, majd végül a lányát, hogy mondják már meg neki melyik kabátot vegye meg, mert ő nem képes eldönteni. Negyven perc után feladtam a szemlélődést, így nem tudtam meg, hogy melyik lett végül, de azt igen, hogy mi volt a baj igazából…
A másik nőt ismerem és szeretem, a történetet ő mesélte. A hatvanas évei elején, friss nyugdíjasként komoly betegséget zúdított rá a sors, rákos lett. Ahogy ott ült reszketve várakozva a terápiára a többi női beteggel arról kezdtek el beszélgetni, hogy ez vajon miért történt velük. Vajon miért ez a csapás? Mivel érdemelték ezt ki? Mit rontottak el? Hiszen úgy éltek, ahogy kellett, ahogy mások elvárták. Feleségek lettek és egyben cselédek, akik mindent megtettek a férjeik kedvéért, mert így nevelték őket. Aztán anyák lettek, akik mindent megtettek a gyerekeikért, hiszen egy jó anya mindig a gyerekére tekint elsőként és önmagát elfelejti. Aztán pedig, ahogy a gyerekek felnőttek jöttek az unokák és hirtelen új szerepkör váltotta az anyaságot, a nagymamaság. De amikor erről beszéltek egymásnak nem az elégedettség, a büszkeség vagy az öröm töltötte be a szívüket, hanem egy nyugtalanító kérdés: mikor veszítettem el önmagamat? Melyik pillanat volt az, amikor a szerepeim mögött eltűntem ÉN? Mit tettem azért, hogy a sok szolgálat, másokat szeretés és gondoskodás közepette nekem is meglegyen a boldogságom? És kit érdekelt az, hogy én boldog vagyok-e? Amikor az ember a halál vélt kapujában teszi fel ezeket a kérdéseket annak komoly súlya van. Mert benne van a boldogság véglegesen elszalasztott lehetőségének fájdalma. Aztán megszületett a beszélgető nők közösen hozott ítélete amit önmagukra mondtak ki: azért lettem rákos, mert a testem jelezni akarta, hogy elfelejtettem élni – és akár már meg is halhatok…
Mi a két történet tanulsága? Az, hogy hamis az az illúzió, hogy bárki vagy bármi – állam, párt, egyház, vallás, család, szerelmi kapcsolat – aki neked normákat ír elő arról, hogy hogyan éljél, hány gyereket szüljél, milyen női modellt válassz, hogy mi a dolgod vagy hogy melyik kabátot vedd meg – azt is megmondja majd neked, hogy Te hogyan leszel boldog. A normák, amiket kívülről állítanak eléd néha finoman, néha durván óriás plakátokon az arcodba tolva nem téged szolgálnak, hanem őket. Ugye ismered a mondást, hogy „minden ember saját sorsának kovácsa”? Ez azt jelenti, hogy a boldogságodért csak te vagy a felelős! Ehhez viszont az kell, hogy tudjál önállóan és szuverén módon gondolkodni, döntéseket hozni. Fel kell fedezned, hogy az élet több mint a mások által elvárt normák betartása, hogy nem vagy azonos a szerepeiddel, még ha csodásan is játszod őket, hogy van benned valami, ami egyszeri és különleges, ami örökre rejtve marad, ha te nem bontakoztatod ki. Az önmegvalósítás nők esetében mostanság szitokszóvá kezd válni, de ne hidd el, hogy aki ezt sulykolja azt tényleg érdekli, hogy mi van veled. Persze könnyen megmondja majd neked, hogy melyik kabátot vedd meg, de majd ha az a kínzó kérdés gyötör, hogy mikor veszítetted el a szerepeid tengerében önmagadat nála ne keress vigaszt, mert azt csak egy olyan életben találhatod meg, amit ténylegesen te éltél és nem mások élték helyetted!!!
