Talán a szabadulásra! No és az mikor jön el? Mit tehetünk mi azért, hogy visszakapják a szabadságukat azok, akiktől elvették? Akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy szégyenbélyeg nélkül azok lehessenek, akik lenni akarnak? No, és kiket érdekelnek a szegények, kik ők egyáltalán? Lehet, hogy mások boldogsága rajtunk múlik? Ajánlom új írásomat ádventi meditációként! Nem hagyományos biblikus elemzés, hanem valami újszerű, provokatív!
Az egyik kedvenc szövegem a Bibliában, amin ilyenkor ádventben szívesen meditálok, Jézust álltja elénk, amikor szombaton, a názáreti zsinagógában – bizony, mert Jézus a zsidó közösség tagja – olvasásra jelentkezik és aztán tart egy beszédet, amelynek egyetlen szavát sem isamerjük. Pedig éppen ebben a tanításban tartja meg programadó beszédjét és mondja el, hogy miért is jött, mi az ő célja, mit akar. S bizony nem kevesebbet, mint felszabadítani azokat, akiktől elvették azt a szabadságot, hogy azok lehessenek, akik lenni szeretnének.
Az el sem hangzott jézusi beszéd
Nézzük meg a történetet! Tehát Jézus a zsinagógában olvasásra jelentkezik, majd szétbontja a tekercset, ami épp ott nyílik ki, ahol egyik másik próféta, Izajás prédikál. Jézus minden szót magára vonatkoztat: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-20). Ezután összetekeri az Írást, odaadja a templom szolgának és visszaül a helyére. Ebben a pillanatban minden szem feszülten rá szegeződik, s ő elkezdi beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”
Hogy mit mondhatott még ezek után? Azt sajnos nem tudjuk, erről nem mond semmit a szöveg. Az olvasó fantáziájára van bízva, hogy elgondolkodjon ezen. Lehet is játszani bátran ezzel a gondolattal! Azonban mégis sokat a segít a meglévő szöveg, hogy kikövetkeztessük mi lehetett Jézus programadó beszédének a tartalma.
Izgalmas megnézni az eredeti izajási szöveget is, mert úgy látszik csak igazán a sok közös elem: „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Iz 61,1-2). A két szöveg párhuzama mutatja, hogy nem tudjuk megérteni Jézust anélkül, hogy ismernénk a prófétákat! A keresztény ember számára pedig mindig érték a héber Bibliában és a zsidó hagyományban meglátni azokat az értékeket, amelyek közösek, amelyek minket is gazdagítanak. A zsidó hagyományban pedig meglátni az idősebb testvér hagyományát, aki előbb ismerhette meg az Isten arcát, mint mi.
Jézus tehát egy királyi és prófétai küldött. Királyi: hiszen „felkent“. Prófétai: hiszen Istentől „küldött“. Vagyis Jézus egy olyan küldött, akit Isten hatalmazott fel, tőle ered a küldetése és mindaz, amit tanít, és cselekszik.
Kikhez szól a küldetés és az örömhír?
Küldetése a szegényekhez, a foglyokhoz és az elnyomottakhoz szól. A feladata pedig annyi, hogy elvigye nekik az örömhírt. A héber szegények szó (anawim)וnemcsak azt az embert jelöli, aki szociális értelemben szegény, hanem jelenti „a megvetettet”, „megalázottat”, „elnyomottat”, „hatalomtól megfosztottat”, „nélkülözőt”. A szegény megjelölés ugyanakkor kifejezi az ember Isten előtti szegénységét is, vagyis arra az emberre utal, akinek Istenen kívül semmije, senkije nincsen: azaz semmi és senki nem fontosabb számára Istennél.
A héber Bibliában nagyon gyakori az a teológiai gondolat, hogy Isten a szegények pártján áll: „Az Úr segíti a szegényeket és megalázza a bűnösöket” (Zsolt 147,6). Vagy Izajás könyvében: „Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein” (49,13). Vagyis Istennek opciója van a szegények iránt, az ő pártjukon áll! Ezt hangsúlyozza lépten-nyomon Ferenc pápa is és a felszabadítás teológiája, az a teológiai irányzat, amelyet Ferenc Juan Carlos Scannone-tól, jezsuita lelki mesterétől, az argentin felszabadítás teológia atyjától tanul. Ferenc pápa pontosan érzékeli azt, hogy ha Istennek opciója van a szegények felé, akkor az egyháznak is muszáj a szegények, nélkülözők, jogfosztottak oldalára állnia. Mert különben saját lényegét hazudtolja meg, és ezáltal hiteltelenné válik a világ szemében.
A felkent próféta küldetése azonban nemcsak a szegényekhez szól, üzenetének címzettjei a foglyok és az elnyomottak. Jézus nemcsak azért jön, hogy vigasztaló szavakat mondjon a számukra, hanem azért, hogy felszabadítsa őket. Az elnyomottak tulajdonképpen maguk is szegények, mégpedig abban az értelemben, hogy tőlük elvettek valamit, ami nekik jár. Mégpedig azt a szabadságot, hogy szégyenbélyeg nélkül azok lehessenek, akik lenni akarnak. Konkrét értelemben a szövegben ők azok a rabok, akik a háború vagy a politikai pártoskodások áldozataivá váltak. A korabeli barbár szokások deportálták, a zsarnokok és pribékeik megostorozták, majd sötét börtönökbe hajtották őket, ahol lassanként meggyengült látóképességük vagy teljesen megvakultak. Jézus nekik ezért a gyógyulást, vagyis az újra-látás képességét ajándékozza.
Aktualizálódnak az ígéretek – Ádvent
Az izajási és a jézusi prédikáció közötti távolságot a „ma” szó jelzi. Az, ami egyszerű meghirdetés volt egykor, immár történelmi valósággá válik, mikor Jézus kimondja: „Ma beteljesedett az Írás.” Ezután következhetett egy nagyon szenvedélyes beszéd. Egy olyan emberé, aki szomjazta az igazságot, mert pontosan ismerte annak mélységeit. Arról beszélhetett, hogy a „szegények”, a „foglyok” és az „elnyomottak” számára véget ért kirekesztettségük és megvetettségük időszaka. Hiszen a társadalmi és vallási kirekesztés különféle formái azt a bűnt jelentik, amelynek véglegesen el kell tűnnie a világból! És ez egyben Ádvent ígérete és várakozása is. A „kegyelmi esztendő” véget vet mindenféle egyenlőtlenségnek, megkülönböztetésnek és igazságtalanságnak, amely az emberiség családjában a történelem folyamán létrejött.
Politikai üzenet – politikai applikáció
Jézus nem volt pártpolitikus, ez egyértelmű! És nem is lehetett, hiszen ez elvette volna tőle a prófétai szó szabadságát, amely nélkül azonban küldetése nem hozott volna valódi változást a világban. Mégis, a politikának van egy olyan magasabb, nemes szintje, amely a közjó valódi szolgálatáról szól. Amelyről Ferenc pápa azt mondja, hogy létezhet egy olyan világ, amelynek vezérelve: a szeretet. Mégpedig nem csupán mikro-viszonyaink, a baráti, a családi és kisközösségi kapcsolataink szintjén, hanem a társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolataink vonatkozásában is. Épülhet egy olyan új világ, amelynek fő mozgatórugója nem az önzés, a hatalom akarása, hanem a szeretet (Evangelii Gaudium).
Misztika és politika
A misztika és a politika összefügg. Dorothee Sölle, evangélikus teológus mondta: „az olyan teológia, amelynek nincsen politikai vonatkozása, üres és felesleges beszéd csupán.” Hogyan függ össze a misztika és az agapé, a szegények segítése és a fellépés a kirekesztéssel szemben? Sölle - ahogy minden vallás nagy misztikus mesterei is - abból a tapasztalatból indul ki, hogy az ember, ha befelé él, ha meditál, keresi az élet azon dimenzióit, amelyek a felszín mögött tárulnak fel, akkor egyszer csak eljut egy különös felismerésre. Ez a felismerés pedig nem más, mint az, hogy az elkülönültség (az izoláltság), mint létállapot nem reális, hanem csupán illúzió. Így a közömbösség és az érdektelenség mások szenvedésével szemben egy olyan út, amely önmagunk poklába zár be minket. A misztikus tapasztalat viszont eljut arra a szintre, hogy igenis képes vagyok a másik fájdalmát úgy megélni, mintha csak az enyém lenne, ezért nem lehetek többé passzív, amikor látom, hogy másokat megfosztanak a szabadságuktól és nem engedik meg a számukra, hogy azok lehessek, akiknek lenniük kell. Akik csupán azért számítanak csökkent értékűnek vagy másodrendűnek, megvetendőnek vagy gyűlölhetőnek, mert pl. nők, mert nem olyan a bőrük színe, a származásuk, a vallásuk, vagy éppen a szexuális orientációjuk, amilyet a többségi társadalom normatív elvárásnak tekint. Pedig a valódi érték, ami soha nem relatív mindig az ember, aki Isten képmását hordozza. Jézus örömhíre pedig nem más, mint az, hogy pontosan ismeri ezeknek az embereknek a sorsát. Ahogy egykor, egy konkrét történelmi pillanatban belépett a világba, hogy elhozza a szabadulást mindazoknak, akik csupán vágynak az igazságra és az emberi méltóságra – ugyanúgy belép ma is, minden Ádventben – mégpedig rajtunk keresztül! Ez a mi várakozásunk lényege: nem maradhatunk tétlenek, ha valóban megértettük miről is az Örömhír!
