Ha a közéletet tekintem akkor leginkább rémisztő! Ha a szakmai életemre pillantok női teológusként: akkor furcsa „kívülálló” vagyok, egyfajta befogadott idegen, akibe már régen belefojtották volna a szót a „hatalmasok”, ha el tudnának érni, mert bármire is számítanék tőlük… de nem számítok…

Mostanában – nem tudom, hogy miért – de egyre többet gondolok ’89-re és arra a friss tavaszi szélre, ami akkor játszadozott az arcomon, amikor katartikus élmény volt végre szabadon kitűzni a kokárdát a farmerkabátomra. Jól emlékszem az akkori álmainkra egy jobb világról, egy demagógiamentes demokráciáról, ahol minden ember méltósága és szabadsága olyan érték, amit soha többet nem lehet feláldozni egyetlen hazug, elnyomó diktatúra oltárán sem.

’89-ben el nem hittem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy kicsit több, mint 25 év múlva újra 19. századi retorikával beszélnek majd a nőkről a magyar közéletben, és meg akarják mondani nekik, hogy a dolguk a széles csípőjük már determinálta… Ahogy azt sem hittem volna, hogy az Óperenciás tengeren túl dúló abszurd WC-viták, meg a spanyol buszokra rajzolt fütyis kislányok és puncis kisfiúk miatt megtámadják azt a tudományt, amely a társadalmi nemek kutatását végzi Európa minden nívós egyetemén és aminek a dolga az lenne, hogy rákérdezzen olyan súlyos társadalmi problémákra, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy miért is olyan kiábrándult és boldogtalan ez a magyar nép. Hiszen egy olyan országban, ahol ennyire nem érték a nemek közötti egyenlőség nem csoda, hogy a társadalom nagy része frusztrált és saját magát vagy éppen a másikat emészti.

És arra sem gondoltam, hogy éppen keresztény nők – akárcsak én, bár ’89-ben még nem voltam az! – írnak majd petíciót azért, hogy ne vezessék be azokat az intézkedéseket idehaza, amelyek nélkül évente mintegy száz nő lesz halálos áldozata a párkapcsolati erőszaknak és nincs hova menekülni a bántalmazást elszenvedő anyáknak és gyermekeiknek, nincsen kellő jogi szabályozás sem, amely megvédené őket. Teszik ezt ezek a hithű keresztény nők - a szeretet nevében? - többek között amiatt, mert szerintük ez az egyezmény támadja a vallások hagyományos elképzeléseit a nemi szerepekről. Na, ezt teológusként mondom: hát azon bizony van mit támadni! De ezt már megtette a modern teológia is, mást sem tett az elmúlt ötven évben! Ezeket a munkákat ismerni kellene, olvasni, tanulmányozni, nem petíciókat írogatni!

Vagy talán az helyes nemi szerepelgondolás, amit a Bibliában olvasunk mikor Gibea földjén egy férfi úgy védi meg a háza oltalma alá kéredzkedő férfi vendégeit azoktól a helyi férfiaktól, akik csapatostul rájuk akarnak rontani – és meg akarják őket erőszakolni - , hogy a feleségét adja oda nekik, had tegyenek vele, amit akarnak és azok bizony hajnalig erőszakolják a szerencsétlen nőt, egészen addig, amíg bele nem hal? Mert ez volt a korabeli gender-elgondolás! A nő nem számít! Semmit! Kész! Vagy az a nemi szerepelgondolás a szent és sérthetetlen, amit Pál apostol (bár nem ő írta) mond a nőkről, hogy maradjanak csendben, meg ne szólaljanak és legfőképpen a férfin ne uralkodjanak? A történelmi vallások gender-képe bizony nagyon komoly revízióra szorul, de ehhez nem kell az isztambuli egyezmény, ehhez elég lenne az interneten elolvasni egy-egy komolyabb teológiai munkát! Ez nem a gender-fenyegetés, hanem a több ezer éves keresztény teológia kritikus önreflexiója!

Nem, nem a szélsőséges, fundamentalista politikai bajkeverők könyveit kellene olvasni, mint pl. Gabriele Kuby, aki a MIÉP és Putyin közös kedvence, hanem komoly, alapos teológiát – ha már egyszer a keresztény értékekre hivatkozva akarjuk elvenni azoktól a nőktől a segítséget, akik jogfosztottak, akik arc nélküliek, akik súlytalanok a magyar társadalom szemében. Akiket hibáztatni lehet még azért is, mert erőszakot követettek el rajtuk, mert bántalmazták őket. Óh, hát persze, biztos az volt a baj, hogy nem maradtak csendben!

Vagy semmit nem hallottak még arról, hogy Isten a szegények, a kicsinyek és a megalázottak pártján áll? Igen, Istennek a megerőszakolt és bántalmazott nők mellett van opciója! Isten az ő pártjukon áll! Avagy nem tartaná a legaljasabb bűnök közé tartozónak: a lelki erőszakot? a zaklatást? a fizikai erőszakot? a szexuális erőszakot? a kényszerházasságot? a női nemi szervek megcsonkítását? a kényszerabortuszt vagy a kényszersterilizálást? Ha ezek halálos bűnök, akkor hogyan lehet az isztambuli egyezmény ellen tiltakozni anélkül, hogy az ember reggel mikor felkel bele merjen nézni a tükörbe, mert a lelkiismerete tiszta? És miért: most komolyan a trójai faló miatt? A veszedelmes transzvécék miatt? Vagy a buszokra rajzolt fütyis kislányok miatt?

Nagyon örülök, hogy megkérdezett a témában Görög Mária a Civil Rádiótól, hiszen jómagam a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Fakultásán tanítottam már olyan tárgyat is, amelynek a neve éppen a "Bevezetés a társadalmi nemek kutatásába teológiai szempontból" c. tágy volt. Így van kompetenciám a kérdésben érdemben nyilatkozni. Ezért értetlenül állok a KNDP Ifjúsági Tagozatának (IKSZ) nyílt levele előtt, amit az ELTE frissen induló szakja ellen fogalmaztak meg.

A beszélgetés meghallgatható itt.

Néhány fontosabb gondolat az interjúból:

- Miről szól a Társadalmi nemek kutatása? Mi a témája, melyek a legfőbb célkitűzései? Itt Gregor Anikó, szociológus és az új szak egyik tanárának klassz cikkéből idézek, ami itt olvasható.

- Megvagyok döbbenve a támadás miatt, hiszen Európa valamennyi rangos egyetemén van ilyen tudományos ág és ennek aspektusa még a teológia kutatásban is megkerülhetetlenek.

- Sajnálatos, hogy a KDNP és az IKSZ Gabriele Kuby "Nemek forradalma" c. könyvéből tájékozódik és ebből a fundamentalista, politikai propagandakönyvből alkot véleményt arról, hogy mit is jelent ez a tudományos diszciplina.

- Ki ez a Gabriele Kuby? Milyen kritikus teológiai írások boncolgatják veszélyesen szélsőséges nézeteit. Miért kell vigyázni a könyveivel?

- A gender egy karikatúrizált, démonizált fogalommá vált Kelet-Európában az elmúlt pár évben, amibe bármit bele lehet süríteni, amitől félni lehet vagy ami abszurdnak hathat. Pl. transzwécék kérdése.

- Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása szerintem etikai kötelesség! Hiszen nem lehet a családon belüli erőszak és a párkapcsolati erőszak áldozatainak irányuló segítséget egy ilyen definíciós hadjárat révén visszautasítani: ez abszurd lenne, de egyben etikátlan is az erőszak áldozataival szemben!

- Miért fontos a Társadalmi nemek kutatása a teológia és az egyházi gondolkodás számára? Miért megkerülhetetlenek biz. kérdései és felvetései?

„Én benned vagyok, és te bennem vagy, nem tudunk egymáshoz közelebb lenni, mert mindketten eggyé olvadtunk és egy formába öntődtünk, és szakadatlanul és örökké így maradunk.” Vajon ki írhatta ezeket a szenvedélyes sorokat? Férfi vagy nő? Egy költő, egy szerelmes trubadúr, egy erotikus novellaíró? És miről szól egyáltalán? Biztos, hogy az erotikáról?

A francia filozófus Georges Bataille szerint az ember „halandósága” révén egy olyan lény, amelyre a diszkontinuitás azaz a „megszakítottság” a jellemző a „létezés folytonosságával” szemben. Éppen ezért állandóan arra vágyik, hogy elérje a kontinuitást, vagyis azt, hogy túl tudjon lépni a saját határain és ezzel valahol elérje azt, ami lehetetlen: vagyis a halhatatlanságot magát. Az ember szüntelenül vágyik a rajta kívüli másra, a másikra, hogy benne feloldja saját „megszakítottságát”, „végességét” – ez a vágy az erotika maga. Ami nem más, mint egy kísérlet, a vágyott kontinuitást elérni, legyen az akárcsak egyetlen pillanatra is. A vágy a saját létünk határainak átlépésére Bataille szerint nemcsak a szeretett személy iránti vonzódásban, de minden vallásos érzésben, a „végtelenre” és a „határtalanra” való vágyódásban is megmutatkozik.

Sokféle témáról írok, de erről a szörnyű tragédiáról nem akartam írni, mert vannak pillanatok az életben, amikor csak a hallgatás és az elnémulás lehet méltó azok fájdalmához, akiket valamilyen rettenetes csapás ért, akik körül a világ a feje tetejére állt egy olyan dráma miatt, ami kitépte belőlük a lelkük egy darabját és nekik mégis élniük kell tovább…

Többen megkerestek azzal, hogy szólaljak meg, mert ők várnák tőlem, hogy én, aki teológus vagyok – talán az Isten titkainak tudója (?) vagy ki tudja mit gondolnak rólam… – mondjak már valamit! Azt írták, hogy e szörnyű eset kapcsán, sok emberben, a tragédia távolabbi és közelebbi szemlélőiben is felmerült a kérdés: hogy de hát miért engedte meg ezt az Isten? Ha lenne Isten, akkor ilyesmi nem történhetett volna meg! Vagy ha ez megtörtént, akkor az Isten érzéketlen és közömbös, vagy egyszerűen halott és tényleg Nietzsche-nek van igaza! És vajon lehetséges-e egy ilyen tragédiával szembenézni, túl lehet-e élni, fel lehet-e dolgozni valaha?

Nietzsche őrültnek nevezi azt az embert, „aki fényes délelőtt lámpást gyújtott, a piacra rohant s közben folyton azt kiabálta: „Istent keresem! Istent keresem!” Majd kétségbeesett keresése, az őt körülvevők gúnyolódó nevetgélése közepette egy éles kiáltásba torkollt: „Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt! (…) Ki törli le rólunk a vérét? Milyen vízzel mossuk le magunkról?” (A Vidám tudomány, 1882, 125).

Bár sokan úgy értelmezik ezeket a szavakat mint egy blaszfémikus istenkáromlást és azt mondják, hogy ez az ateizmus kiáltványa, de én ezt másképp látom. Nietzsche saját fájdalmát fogalmazza meg ebben a kiáltásban, akárcsak a bibliai Jób, a szenvedő igaz, aki bár bűnt soha nem követett el Isten mégis megpróbálta őt. A történet szerint - ami persze csak az emberi fantázia terméke - Isten megengedte a sátánnak, hogy elvegye tőle mindenét: hét fiát és három leányát egy tragikus balesetben, majd jószágait, egész vagyonát, és végül az egészségét, amikor kínzó fekélyek lepték el a testét tetőtől talpig. Aztán jött a három legjobb barátja és a felesége, akik lelkileg terrorizálták őt, és mindenáron bizonyítani akarták, hogy mindez Jób bűnei miatt történt, szinte kényszerítik, hogy ismerje be végre! Ezek a vádak és az újabb megoldási kísérletek Jób szenvedésének miértjére csak még mélyebb kilátástalanságba taszítják a sorcsapások ártatlan üldözöttjét.

Kedves Kérdező! Nagyon köszönöm ezt a jó kérdést! Örülök, hogy olvasod a blogomat és egyáltalán nem baj, hogy nem értünk mindenben egyet, sőt! Így lehet igazán jókat beszélgetni! Akkor térjünk ki néhány pontra.