A Tükör által c. blogom „Kérdezz – felelek!” rovatát szeretném elindítani így az Új Esztendő kezdetén! Ezt a rovatot azért találtam ki, hogy valódi párbeszédbe kerülhessünk egymással, ne csak mindig arról írjak, ami engem érdekel, ami engem foglalkoztat, hanem olyan dolgokról is, amivel Ti bajlódtok / Önök bajlódnak éppen, amiről gondolkodtok, amit már úgy nagyon megkérdeznétek valakitől, de eddig nem volt rá még mód! Vagyis legyen tere a kérdezésnek!

Alapvetően bármit lehet kérdezni, de válaszolni leginkább arra tudok majd, amiben én jártas vagyok.  Vagyis ez lehet a blog bármelyik témája: közélet (legfőképpen egyházi vonatkozással vagy pl. nagy kedvencem Ferenc pápa), nőként a világ (bármilyen női témát érintő kérdés jöhet), Teó-Filó-Spiri (azaz bármi, ami teológia, filozófia, spiritualitás. Mondjuk filozófus az nem vagyok, de a hétköznapi praktikus bölcsesség szintjén azért tudok valamicskét összekaparni ), szivárványos (vagyis LMBTQ és kereszténység identitás, vagy csak LMBTQ és humanizmus).

Talán a szabadulásra! No és az mikor jön el? Mit tehetünk mi azért, hogy visszakapják a szabadságukat azok, akiktől elvették? Akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy szégyenbélyeg nélkül azok lehessenek, akik lenni akarnak? No, és kiket érdekelnek a szegények, kik ők egyáltalán? Lehet, hogy mások boldogsága rajtunk múlik? Ajánlom új írásomat ádventi meditációként! Nem hagyományos biblikus elemzés, hanem valami újszerű, provokatív!

Az egyik kedvenc szövegem a Bibliában, amin ilyenkor ádventben szívesen meditálok, Jézust álltja elénk, amikor szombaton, a názáreti zsinagógában – bizony, mert Jézus a zsidó közösség tagja – olvasásra jelentkezik és aztán tart egy beszédet, amelynek egyetlen szavát sem isamerjük. Pedig éppen ebben a tanításban tartja meg programadó beszédjét és mondja el, hogy miért is jött, mi az ő célja, mit akar. S bizony nem kevesebbet, mint felszabadítani azokat, akiktől elvették azt a szabadságot, hogy azok lehessenek, akik lenni szeretnének.

Az el sem hangzott jézusi beszéd

Nézzük meg a történetet! Tehát Jézus a zsinagógában olvasásra jelentkezik, majd szétbontja a tekercset, ami épp ott nyílik ki, ahol egyik másik próféta, Izajás prédikál. Jézus minden szót magára vonatkoztat: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-20). Ezután összetekeri az Írást, odaadja a templom szolgának és visszaül a helyére. Ebben a pillanatban minden szem feszülten rá szegeződik, s ő elkezdi beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”

Hogy mit mondhatott még ezek után? Azt sajnos nem tudjuk, erről nem mond semmit a szöveg. Az olvasó fantáziájára van bízva, hogy elgondolkodjon ezen. Lehet is játszani bátran ezzel a gondolattal! Azonban mégis sokat a segít a meglévő szöveg, hogy kikövetkeztessük mi lehetett Jézus programadó beszédének a tartalma.

Nehéz hívőnek lenni egy ilyen korban, amikor ennyire eltorzul az eszmény és a karizma, amiért vérüket adták egykor azok, akik tényleg az igazságot keresték. Szörnyű látni mindazt, ahogy a történelem ismétli önmagát, és hogy a gyűlölet lassan újra fényesre marja a lélek berozsdásodott és már örökre működésképtelennek hitt gyilkoló gépezeteit! Újból ijesztő árnyak gyülekeznek Európa felett, soha nem gondolt szakadások és törésvonalak keletkeznek a vágyott egység helyett...

Kérdezz meg egy embert, hogy hisz-e Istenben, majd azt, hogy no és ez az Isten milyen!? Ha őszintén válaszol, rögtön megtudtál mindent róla, na nem az Istenről, hanem az emberről, aki belevetítette magát az Istenbe. Ha ilyen emberrel beszélgetsz hát nemigen jutsz közelebb az Égiekhez, sőt, lehet, hogy olyan iszonyat fog el, mikor beszélni hallod, hogy rögtön áldani kezded a napot, amikor ateista, agnosztikus vagy ki tudja mi lettél, csak hogy közöd ne legyen az ilyen képmutató álszent sötétséghez! És neked van igazad!

Hát igen, az Istenképbe bele lehet gyömöszölni az összes életfrusztrációt, bizonytalanságot és megkeseredettséget, ezért, ha valaki olyan Istenről beszél neked, aki szerinte gyűlöli az idegeneket, a hitetleneket, a fajtalankodókat vagy a kék hajúakat – azonnal kezdj el gyanakodni! Valami nem stimmel, mondod neki, mert te azt olvastad a Bibliában – még régen, mikor még talán hinni akartál - , hogy az Isten szeretet! Jézus azt tanította, hogy a szeretet sebezhető, de ha nem nyílsz meg előtte soha, ha nem leszel befogadó, akkor önmagadba bezárult és végtelenül magányos maradsz, no meg azt, hogy az erőszakot nem lehet megállítani erőszakkal, és hogy a valódi hit minden más, csak nem a hatalom akarása!

"Nagyon sok olyan teológiai gondolat, hittétel van, amelyek megnehezítik, hogy az ember identitásait egyeztetni tudja egymással. Az Isten viszont nem olyan, aki azt várja tőlünk, hogy kettészakadjunk, hanem, hogy valahol megtaláljuk azt az egységet, ahol saját identitásunkat is egyesítjük."

- A videóban szereplő gondolat bevezetője. Videó 1 percben!

A felszabadító teológiák és spiritualitás számára a vallás ópiumnak már kevés, ezért bátran meg merik fogalmazni a változás igényét, ami nem engedi többé, hogy egyéni szinten a vallás szélsőséges megnyilvánulásai megnyomorítsák a lelket, társadalmi szinten pedig mindent megtesz azért, hogy felszámolja az elnyomás legkülönfélébb formáit. Mivel „minden relatív Istenen és az éhségen kívül" (Jon Sobrino), és mivel Isten a szegények, a kiszolgáltatottak és az elnyomottak pártján áll, ezért hamis az a hit, és önbecsapó az a hívő ember, aki nem képes meglátni a szenvedőben Isten arcát. Ez Ferenc pápa Magyarországon sokat vitatott irgalmasság tanításának az alapja, amelyet a felszabadítás teológiája ihlet. Ezzel az irányzattal rokon az a női öntudatra ébredési, feminista mozgalom is, ami keresi a nő lehetőségeit és helyét az egyházban, illetve a társadalomban, kritikát gyakorol az addigi kirekesztő struktúrákkal szemben, és bátran kimondja ítéletét, miszerint „ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre" (Dorothee Sölle). Ezekkel a Magyarországon alig ismert gondolatrendszerekkel fogunk megismerkedni egy izgalmas, provokatív kérdésekkel teli interaktív előadás keretében. És arra is keressük a választ, hogy vajon ezek a teológiák miképpen viszonyulnak a nem-ártás etikájához.

Az eseményről tudjon meg többet itt: https://www.facebook.com/events/766527656836794/

Perintfalvi Rita előadása a Lehet jobb! – PszichoFiloExpon 2016. október 30-án 14:15–15:30 között.

Jegyek az előadásokra külön is elérhetők: https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=143053

No, ezt a spirituális regényt Éváról és a bűnbeesésről nem én írtam, de a témához jó beszélgetőpartner leszek, hiszen engem is régóta foglalkoztat, hogy miért is mindenért Éva a felelős? Hol is volt Ádám eközben? És ennek az egyetlen kis biblia történetnek olyan hatástörténete van, ami mintha soha nem akarna véget érni, és bizony a nőkre nagyon negatív hatással van mind a mai napig!

Ezt a posztot a zsidó naptári év kezdetén írom, azokra a barátokra és ismerősökre ill. ismeretlenekre gondolva, akik a magyar zsidósághoz tartoznak. A zsidó hagyomány szerint ezen az ünnepen az elmúlt év cselekedetei alapján Isten ítéletet hoz arról, hogy mi lesz a világ sorsa az elkövetkező évben. Ros hásáná, a megtérés, az önvizsgálat és a közösségi illetve az egyéni élet újragondolásának időszaka.

A magyar közéletben és a mindennapi beszélgetésekben is gyakran téma, hogy nem kellene folyton a holokausztról beszélni, hiszen vannak más traumák is, érték más sorscsapások is a magyar társadalmat. Ez igaz. Tényleg egy sokat szenvedett nép vagyunk. Attól azonban még nem lesz kisebb egy nemzeti trauma, ha egy másikat melléje állítunk. Attól még nem fognak gyógyulni azok a sebek, amelyeket egy szörnyű kor ejtett, ha egy újabb történelmi korszak megkérdőjelezi azok fájdalmát, akik még mindig emlékeznek!

Néhány évvel ezelőtt egy kedves barátom meghívott egy zsinagógába imádkozni, a rabbi elmondta a közösségnek, hogy ma kivételes nap van, mert néhány keresztény teológus is meglátogatta a közösséget. Az istentisztelet végén egy idős néni, aki személyesen átélte azokat a szörnyű időket, odajött hozzám, megfogta a kezem és könnyes szemmel mondta, hogy ennél nagyobb öröm nem érhette volna az életben, hogy mi, keresztény emberként odamentünk a zsinagógába, nem csináltunk semmit, csak együtt voltunk, csak együtt imádkoztunk velük. Eddig úgy érezte, hogy a keresztény emberek gyűlölik a zsidókat, lényegtelen, hogy a politikusok mit mondanak, nekik egy szavukat sem hiszi. De az a tény, hogy keresztény teológusok eljönnek a zsinagógába és nem azért, hogy megtérítsék a zsidókat vagy hogy mindenféle szép beszédet tartsanak nekik, hanem csupán azért, hogy együtt imádkozzanak velük, hirtelen falakat bontott le, a fájdalmak és a megsebzettség évtizedek óta épült súlyos falait. És felszabadító volt számára az érzés, hogy tévedett és mégis vannak olyan keresztények, akik nem gyűlölik őt csak azért, mert zsidó.

A feminista teológia az 1960-as évek vége felé vált jelentős teológiai irányzattá. Kialakulásának hátterében az a női tapasztalat áll, amelynek – a hagyományos teológiát és egyháztörténelmet kritikus szemmel vizsgálva – arra a megállapításra kellett jutnia, hogy a nők lényegében majdnem két évezreden keresztül ki voltak zárva a teológia tudományának gyakorlásából, az egyházi törvényhozásból, a döntéshozatalból (pl. pápaválasztás), a közösségek vezetéséből, a misszió gyakorlásából és az egyházpolitika bárminemű befolyásolásából.

Éppen ezért ennek a teológiai gondolkodásnak a középpontjában a hagyományos istenképek, vallásos intézmények és gyakorlatok megkérdőjelezése áll, mégpedig sajátosan feminista perspektívából. Célja pedig nem más, mint új terek teremtése a női teológiai gondolkodás, kritika és tudományos kutatás számára valamint az egyházi közgondolkodás kritikus formálása.