Bécs – Budapest – Elváltakról, női papságról, születés-szabályozásról, melegekről és átalakuló szerepekről dr. Perintfalvi Rita katolikus teológusnőt kérdeztük, aki válaszaival bizonyítja, hogy az egyháznak nem egyféle mondanivalója van ezekről a kérdésekről és az is kiderül, milyen lenne egy katolikus gyülekezet, hogyha ő vezetné.

Perintfalvi Rita a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke, a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Karának óraadó tanára, korábban itt szerezte meg doktori képesítését is. A rendszerváltás idején hittanár volt Szombathelyen, most a közösségi média eszközeinek segítségével megosztó és nagyon aktuális kérdésekről ír és tart előadást. Hétköznap Bécsben éli a kutatók életét, hétvégén férjével Budapesten lakik. Interjúnkban őszintén beszél a nők, a melegek és az elváltak helyzetéről a katolikus egyházban.

Fotó: evangelikus.hu

Van, lehet kapcsolódás teológia és gender között?

– A kapcsolódás természetszerűleg megtörténik, amikor a teológia is elkezd gender-szenzitíven gondolkodni. A korábban felhozott példák mutathatják, hogy erre éppen Magyarországon lenne nagy szükség. Ezt röviden úgy szoktam megfogalmazni, hogy ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre: nem lehet úgy gondolkodni a nőről, mint arról, aki más, másodrendű, hanem csak egyenrangú lényként, aki ugyanúgy hordozza az Isten képmását. A kapcsolódást jelentheti az is, hogy megvizsgáljuk, hogyan valósul meg mindez a mi egyházunkban a gyakorlatban? Mit is jelent ez a keresztény közösségekre nézve? Hogyan lehetne egy valódi testvériségre felépülő egyházi struktúrát létrehozni? Ebben az ügyben egyébként az evangélikusok sokkal előrébb tartanak.

Nem lenne épp eléggé rázós téma idehaza egy katolikus teológus nő számára a feminizmus és a gender? Miért kell foglalkozni külön a melegekkel is?

– Nyilván, ha az ember megtapasztalja, hogy nőként egy sereg kapu zárva van előtte, nem ugyanaz a tisztelet illeti meg, közel sem veszik szakmailag olyan komolyan, mint férfiként, akkor könnyebben odaáll más csoportok mellé is, amelyeknek még ennél is több hátrányos megkülönböztetésben van részük. És ehhez jön még az a teológiai szempont is, hogy az ember teológusként megpróbálja megérteni a kirekesztettség jelenségét, annak fájdalmát, de egyben keresi az utakat is, hogy miként lehetne minderről beszélni és mindezért tenni társadalmi és egyházi szinten egyaránt. Sokat gondolkodtam azon, hogy minek nehéz lenni ma Magyarországon? Arra jutottam, hogy melegnek, cigánynak, menekültnek és nőnek lenni nehéz. Lehet, hogy csak én érzem így, de a legnehezebb talán a melegeknek, mert őket össztársadalmi szinten éri a diszkrimináció. Ha még emellett katolikusok is próbálnak lenni, akkor szinte semmi lehetőségük nincsen vallásos emberként megélni a másságukat, néhány eldugott, szinte titokban működő közösséget leszámítva. Egy átlagos magyar gyülekezet legtöbbször nagyon megbélyegzően bánik velük.

A teljes cikk itt olvasható: http://evangelikus.hu/perintfalvi-rita-interju-2015

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ahogy közeledünk a bevándorlással kapcsolatos népszavazás időpontjához, gomba módra szaporodnak el azok a megnyilatkozások, amelyek Ferenc pápát hol viszonylagos visszafogottsággal, hol pedig nemcsak egyházfői, de emberi méltóságában is megalázva támadják. Perintfalvi Rita, katolikus teológus értelmezi Ferenc Pápa forradalmi programját és az ellene irányuló szokatlan támadásokat.

Az irgalmasság csak egy ártalmas „gazember” víziója?

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ezek a farkasok keresztény politikusok, újságírók, bloggerek, akik közül egyesek odáig süllyednek, hogy a pápa egész eddigi, egyháza és a világ megjobbítására törekvő erőfeszítéseit elintézik azzal, hogy víziója az irgalmasságról csak egy „demens vénember”, sőt egy ártalmas „gazember” víziója.

Többen közülük arról győzködik a híveket, hogy mindaz, amit Ferenc pápa a menekültkérdésben mond, nem kell, hogy megérintse a lelkiismeretüket. Hiszen Ferenc pápa téved, félreérti Közép-Kelet-Európát, és különben is, amit mond, az csak egy személyes vélemény és nem kötelező erejű tanítás. Mivel nem egy hit és erkölcs dolgában, ex-katedra kinyilatkoztatott igazságról van szó, ezért ezekre a kijelentéseire nem vonatkozik a pápai tévedhetetlenség.

kép: POOL/ Getty Images

Tény, hogy Ferenc pápa irgalmassággal kapcsolatos felhívásai, a bibliai idők prófétáira jellemző jelképes cselekedetei (például. a menekültek lábának megmosása nagycsütörtökön) nem tartoznak a dogmák közé. De aki arra buzdít, hogy a hívek ne érezzenek lelkiismeret fordulást akkor, ha ezeket hallva vagy látva teljesen érzéketlen marad a szívük, az tulajdonképpen arra buzdít, hogy semmibe vegyék az egyház pápájának legfőbb üzenetét. Ferenc nem véletlenül választotta a 2015. december 8-án elindult rendkívüli szentév témájául éppen az irgalmasságot.

Ahogy mostanában szemlélem a kereszténységet, főleg itthon, de Európa sok más országában is úgy tűnik nekem, hogy nemcsak kezdi elfelejteni nagypéntek titkát, de egyúttal a visszájára is fordítja azt. Mi is nagypéntek üzenete? Csupán annyi, hogy minden emberi szeretet sebezhető és az, hogy a sebezhetőség vállalása nélkül képtelenek vagyunk a szeretetre. Amikor elnézem Jézust a kereszten – főleg ilyenkor nagypénteken – nem értem, hogyan torzulhat a szeretet vallása oly gyakran puszta önféltéssé és félelemből fakadó gyűlöletté.

Magyarországon a vallásos-nem vallásos ellentét nagyon erős. Mintha külön bolygón élnének, és félnének is keveredni az emberek.

P. R.: Igen, ráadásul ez politikailag is le van osztva. Nálunk, aki vallásos, az automatikusan jobb oldali, konzervatív pártokra szavaz, ez szinte előírt követelmény. Ezzel szemben például Bécsben rengeteg baloldali kereszténnyel dolgozom együtt. Én magamat progresszív keresztény gondolkodónak tartom. Szerintem sokan vannak az egyházon belül, akik hozzám hasonlóak, egyre többükkel hoz össze a sors.

Ha döntési pozícióban lennél, mit tennél? Hogyan hoznád közelebb az emberekhez az egyházat?

P. R.: Magyarországon olyan erős polarizáció van, hogy ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Én egyfajta inkluzív teológiát képviselek, aminek jellemzője a párbeszéd keresése, még a szekuláris oldallal is. Ennek része az is, hogy hogyan gondolkodunk a nőkről. Magyarországon az egyházon belül a nők helyzete nagyon nem egyszerű és ezen nem segít az sem, hogy össztársadalmi szinten is komoly problémák vannak. Ahogy a társadalmi élet sok színterén, így az Egyházban sem igazán tudják, hogyan lehetne megbecsülni őket, bevonni a munkába és kamatoztatni képességeiket, erősségeiket a köz érdekében. Persze nemcsak a nőkről gondolkodik másképpen az inkluzív teológia. Ugyanez érvényes a zsidókra vagy éppen a melegekre is. Amíg az exkluzivista, azaz kizárásra épülő teológiai gondolkodás következménye gyakran a tényleges kirekesztés, megbélyegzés vagy akár a gyűlöletbeszéd, addig az inkluzív teológia nyitott és elfogadó. Az emberi méltóságot tiszteli mindenkiben, nemtől, vallástól, származástól vagy éppen a szexuális orientációtól függetlenül. A fő kérdése nem az, hogyan miképpen tudunk elbeszélni egymás mellett, hanem az, hogyan tudjuk megkeresni a közös pontjainkat?

Szóval szerintem lehetne például nyitott beszélgetős fórumokat rendezni, ahol normál emberi hangnemben és közösen tudnánk gondolkodni olyan társadalmi kérdésekről, amelyek mindenkit érintenek. Akkor talán felfedeznénk, hogy a törésvonalak nem is ott húzódnak, ahol gondoltuk.

A teljes interjú itt olvasható: http://arcok.cafeblog.hu/2015/10/01/beszeljunk-a-befogadasrol-a-szexrol-a-modern-csaladrol-tabuk-es-a-magyar-katolikus-egyhaz-perintfalvi-rita-teologusno/

Feminista teológia

És mi mindenről beszélgettünk?

1) femizmus és hit, feminizmus és vallásosság kizárják egymást?

2) mi az a feminista teológia, mikor keletkezett, főbb gondolatok, célkitűtézek

3) könnyű-e feministaként teológiát folytatni itthon és Nyugat-Európában?

4) mi az a tárgy, amit a Bécsi Egyetemen tanítottam: Bevezetés a teológiai nő-, férfi-, és társadalmi nemek kutatásába

5) Milyen az egyház férfi és nőképe, történetileg hogyan alakult, milyen változásokat hozott Ferenc pápa fellépése?

6) milyen változásokat akart az őszi szinódus és milyen eredmények születtek?

7) A bibliai Istenképek: csak férfi? vagy nő is Isten?

8) nők a Bibliában

9) női szerepek és modellek a Bibliában

A beszélgetés itt hallgatható meg:

https://tilos.hu/episode/dragam-hol-a-vacsoram/2015/10/28

Kevés élmény hatott rám eddigi életemben annyira velőkig hatolóan, mint az a Mesekör színdarab, amiben olyan férfiak játszották a reszkető nyuszit, a magányos, barátot kereső oroszlánt, a bölcs, másoknak segítő tanácsokat osztogató baglyot, akik rabként börtönben, rácsok mögé zárva éltek. A színdarabot úgy játszhatták el és úgy jöhettek ki a Feldmár Intézet nyári táborába, hogy 8-10 fegyveres, marconaarcú börtönőr kísérte őket. Biztos vagyok benne, hogy ezek között a férfiak között voltak nagyon súlyos bűncselekményt elkövetők is.

Számomra, mint néző számára az volt az egyik legfőbb kérdés, hogy vajon félni fogok-e tőlük? Vajon megvetéssel vagy szánalommal nézek-e rájuk? És vajon mi lehet az ő üzenetük a számomra, aki szabad ember vagyok és úgy élhetem az életem, ahogy az nekem tetszik?

Fotó: Halmai Gyöngyi

Ha nem így érzem, akkor "istentelen" vagyok és a „sátán kísért”??? A Pride-s megjelenésem után hamar megkaptam ezt a súlyos bírálatot. Igen tény, a szeretet néha megütközést kelt, főként ha mentes minden trivialitástól….

Gondolkodó és érző ember vagyok, aki nem elégszik meg a készen kapott válaszokkal. És ezért senki nem írhatja elő nekem azt sem, hogy mit érezzek embertársammal kapcsolatban. Undort kellene éreznem – hát nem érzek! Kellene, hogy taszítson két érzékenyen ölelkező férfi vagy nő – hát nem taszít! Sajnálom, de nem érzem ezt.

"Ölelgessétek a kisfiaitokat, különben idegen férfiak fogják!" - hangzott el a beszédben. Paizs József segesvári lelkipásztor tartott előadást „Szexuális zavarok, avagy mitől van 50 árnyalata a szürkének" címmel. A beszédet olvasva elsőre az jutott az eszembe, amikor 2013 környékén kitört egy hatalmas pedofíliai botrány a lengyel katolikus egyházban és az egyik püspök védekezésképpen azt találta mondani, hogy "de hát az egyházban történt pedofil esetekért az áldozatok szülei a felelősek, mert nem szeretik egymást eléggé azért keres a gyerek szeretetet máshol, egy idegen férfinél...." Azt hiszem no comment...

Próbálom tényleg megérteni a lelkészt és elmagyarázni neki itt egyfajta nyílt levélben, hogy ha őt tényleg csak a szeretet vezeti és csak meggyógyítani szeretné a melegeket, akkor vajon mi a baj, mit gondol vagy csinál rosszul.

1. A MINDENTUDÁS KÍSÉRTÉSE: a felszentelt személy, a pap, a lelkipásztor gyakran belekényszerül abba a helyzetbe, hogy neki mindenhez kell értenie. Pedig ugye bár a szenteléssel és a lelkészi köpennyel még nem válik senki mindentudóvá! Akkor sem, ha a kísértés nagy erre. Szóval, ha az ember nem orvos, pszichológus, pszichiáter, hanem egy kívülálló akkor az a minimum, hogy nem kérdőjelezi meg a tudomány aktuális eredményeit, mert nincsen meg hozzá a kompetenciája. Ez azért nagyon felszabadító érzés tud ám lenni, kedves lelkész úr! Szóval, ha a WHO azt mondja a melegségről, hogy nem betegség akkor azt okkal mondja, megalapozottan és szakértőként. Most ha valaki azt meséli be magának, hogy na persze a WHO-t is a libsi buzilobbi manipulálja és hogy mindenki hazudik akkor az nem jó kiindulási alapot választ. Ennél sokkal árnyaltabban és differenciáltabban kell látni ezt a kérdést (is).

Sok mindent írnak az újságok, tudom. Csakhogy én ott voltam ma és a hajnali vonattal akartam kiutazni Bécsbe, a munkahelyemre, ahogy minden héten. A vonat szokatlan módon egy másik vágányról indult, nem onnan, ahonnan máskor. Gyorsan rájöttem azért, mert ezt a vágányt le lehetett kordonnal zárni és rendőri védőbástyát lehetett építeni köréje. Az indulásig 5 percem volt, így rohannom kellett, mikor hirtelen több száz menekültet találtam magam előtt, akik a kordon előtt minden négyzetcentimétert duplán vagy inkább triplán betöltve várakoztak. Némán, fegyelmezetten, mégis feszült figyelemmel vártak a lehetőségre, hogy csak centiméterekkel is közelebb juthassanak az álomvonathoz, ami az Ígéret Földjére, Németországba viszi őket. Ott szorongatták a jegyüket a kezükben, ugyanolyan jegyet, mint amilyen nekem is a kezemben volt. Nem tudtam hogy mit csináljak, de abban biztos voltam, hogy 5 perc alatt nem jutunk át ilyen sokan az ellenőrzésen.

És ekkor engem elkapott a pánik, hogy te jó ég nem érem el a vonatot, nem érek oda a munkahelyemre. Szánalmasan kisszerűnek éreztem ezt a félelem szülte gondolatot, mikor rájuk pillantottam. Valahogy láthatták rajtam az ijedtséget és mivel fejkendő nélküli, divatosan öltözött fehér nő vagyok gyorsan megértették, hogy én nem tartozom közéjük és ők bizony „akadályoznak” engem abban, hogy elérjem a vonatomat. Ahova engem fel fognak engedni, de őket valószínűleg nem…