Egyfajta új humanizmus létrejöttének szükségessége Európában

Balog miniszter szerint a keresztény gyökereiről leszakadt humanizmust újból össze kellene kapcsolni a kereszténységgel és ezt kellene a politikai gondolkodás alapjává tenni, mert ez hozhatna megújulást Európában. A nyugat-európai keresztény teológia is beszél egy „újfajta humanizmus” kialakulásának szükségességéről, de ennek tartalma éppen fordított. A kereszténység úgy tud ennek az új humanizmusnak a hordozójává válni, ha a másokkal való dialógus lehetőségét keresi. Legyen szó akár a vallásközi párbeszédről, mind zsidó-keresztény mind pedig muszlim-keresztény vonalon, vagy legyen szó a vallásos ill. szekuláris humanista alapú párbeszéd lehetőségéről.

Magyarországon sajnos még nem igazán alakult ki a vallásos-keresztény és szekuláris humanista alapú párbeszéd kultúrája. Holott ennek a dialógusnak szükségességét már a II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes c. (Az Egyház a mai világban, 1965) konstitúciója megfogalmazza:

E dialógus vágya, melyet egyedül az igazság iránti szeretet s a kellő okosság vezérel, a magunk részéről senkit sem rekeszt ki: azokat sem, akik az emberi szellem csodálatos értékeit megbecsülik ugyan, de Szerzőjüket még nem ismerik el, s azokat sem, akik ellenfelei az Egyháznak, és különféle módokon üldözik. Mivel az Atyaisten mindenkinek kezdete és célja, valamennyien a testvériségre vagyunk hivatva. Így tehát ugyanazon emberi és isteni meghívás birtokában erőszak és hamisság nélkül, igaz békében működhetünk együtt, és kell együttműködnünk a világ építésében. (GS 92)

Úgy gondolom jelenleg és a jövőben igen komoly átalakulásokon fog átmenni az egész európai gondolkodás valamint társadalmi- és politikai élet. Ebben az átalakuló, szorongással és bizonytalansággal teli korszakban az egyházak legfőbb feladata a remény szavainak megtalálása, az oly könnyen elharapózó, kontrollját könnyen elveszíteni képes gyűlöletspirál fékezése, csitítása. Nem hiszem, hogy megoldás lehetne egy újabb, elszigetelődő, önmagát egyfajta keresztény ellenpólusként definiáló szemlélet, amely az iszlámot az fundamentalista iszlamizmussal és a terrorizmussal azonosítja és semmilyen értéket nem lát a nem-keresztény alapú humanista gondolkodásban. Az igazán kritikus történelmi korszakokban a teológiai etika szemszögéből nézve az egyetlen járható út a párbeszéd lehetőségének keresése, a közös pontok megtalálása és közösen kigondolt stratégiák létrehozása, hiszen mindannyiunk közös felelőssége „együttműködni a világ építésében” és véleményem szerint Európa csak úgy maradhat a jólét és biztonság otthona, ha megpróbálunk közösen tenni érte.

(Fotó: 444.hu / Botos Tamás)

A teljes cikk itt olvasható: http://kettosmerce.blog.hu/2016/01/17/uj_kelet-europai_kereszteny_identitas_hajnala_velt_vagy_valos_toresvonalak_az_erdo-balog-vitaban

Magyarországon elterjedt az a vélekedés, hogy aki keresztény, az egyben konzervatív is. Pedig egészen másképpen is lehet valaki keresztény. Szűcs Balázs református lelkész és dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus azért hozták létre a progresszív teológiai fórumot, mert úgy tapasztalták, hogy a haladó teológiai szemlélet alig van jelen a hazai egyházi felfogásban és a közéletben, és a teológiai fakultások nagy részét a tradicionalista-konzervatív szemlélet jellemzi. A fórumot a szervezők három jelzővel írják le: szabadság, méltóság, remény.

Az első előadó, a fórum egyik alapítója a Bécsben dolgozó kutató, dr. Perintfalvi Rita lesz, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke. Felszabadítás – feminizmus – Ferenc pápa? című előadásában a felszabadítás teológiáról és a feminista teológiáról lesz szó, amely látni, érzékelni, meghallani akarta és akarja az igazságtalanságot, a kirekesztést; a felszabadítás gondolata és a megújulás kerül a középpontba. Egy olyan egyházról és társadalomról álmodik, ahol nincsen tekintélyelvűség, szabad kérdezni és szabad gondolkodni. Az előadás boncolgatni fogja azt a kérdést is, hogy vajon ezen gondolatok mentén milyen változások várhatók még az egyházban, és miért lett Ferenc pápa személye az egyházon belül „botránykővé”?

A fórum második estéjére április 11-én, hétfőn kerül majd sor Mi a nő dolga? címmel: dr. Hrotkó Larisszával (zsidó vallástudós), dr. Varga Gyöngyivel (evangélikus lelkésznő és biblikus tudós), Laborczi Dórával (evangélikus teológushallgató, újságíró, a Kötőszó evangélikus közéleti blog szerkesztője) és dr. Perintfalvi Ritával (katolikus teológus). A beszélgetést Szűcs Balázs református lelkész vezeti.

A teljes cikk a Kötőszó blogon olvasható:

http://kotoszo.blog.hu/2016/03/18/beszeljunk_maskepp_a_keresztenysegrol

Nagyböjti spirituális meditációt fogok tartani szombaton egy olyan közösségben, ahol biztos vagyok benne, hogy szinte mindenkinek van egy alapvető kirekesztettség tapasztalata a „mássága” miatt. Klasszikus értelemben a böjti időben sokan arra gondolnak, hogy mi az amiről le tudnának mondani (étel, ital, szórakozás, rossz szokás) stb. A spirituális úton és az ilyen aszketikus (lemondásra, önsanyargatásra épülő) gyakorlatoknak azonban több veszélye is van.

Az egyik az, amit középkori festményekről jól ismerjük, ahol önmagukat korbácsoló, a saját maguknak okozott fizikai szenvedést, kínt élvező embereket látunk. Egy egészséges lelkű ember számára az önbüntetés nem okozhat örömet, ez abszurd. Persze egy embernek rengeteg olyan belső konfliktusa lehet, ami miatt úgy érzi, hogy büntetnie kell magát, de ez attól még nem lesz egészséges. Az aszketikus önkínzás mögött gyakran az önelfogadás vagy a helyes önszeretet hiánya húzódik. Szóval, ha valaki ilyenkor a böjti időben önkínzásra érez késztetést annak fontos lenne feltennie a kérdést: Miért nem szeretem magamat? Mi az, amit nem tudok elfogadni magamban? Mi az, amit nem tudok megbocsátani? Persze a gyógyír nem egyszerű, hiszen az önelfogadás és az önkép egy vallásos embernél mindig összefügg az Istenképpel. Aki pedig csak a büntető, ítélkező Istent ismeri annak nehéz mit kezdenie azzal a gondolattal, miszerint az Isten a szeretet és semmi más. Aki minden egyes teremtményét úgy akarja és úgy fogadja el, amint van. Egy feltételek nélkül örökre kimondott igennel.

Gender-érzékeny szemléletű feminizmus azt hangsúlyozza, hogy a nőre ne úgy tekintsenek, mint aki más, hanem mint aki egyenrangú a férfival, de ez nem egyformaságot, hanem egyenlőséget jelent. Eszerint az adott társadalmi viszonyok alakítják ki a nő szerepét, amely kultúránként és koronként folyton változik.

Az előadó Dorothee Sölle, evangélikus teológusnőt idézve hangsúlyozta:

„Ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre”. A nőkkel való bánásmód tehát nem csak társadalmi, hanem teológiai és spirituális kérdés is, hiszen Isten saját képmására teremtette az embert, férfit és nőt egyaránt.

Később a princípium-vita is előkerült Mary Daly amerikai teológusnőt idézve, aki azt mondta: „Ha az Isten férfi, akkor a férfi-jellegnek isteninek kell lennie…” Vagyis ha Istenhez kötődik a férfi princípium, akkor a női princípiumról azt lehet elmondani, hogy az a „nem-isteni”, tehát másodlagos, alárendelt, bűnös. Annak érdekében, hogy ez a szemlélet változzon, és hogy a nőről másként kezdjünk el gondolkodni, meg kell keresni Istenben a nőit vagyis Isten „női arcát”. Erre vállalkozik a feminista teológia és kritikus bibliaolvasat is.

A teljes cikk itt olvasható:

http://kotoszo.blog.hu/2016/04/06/keresztenyseg_a_szegenyek_es_a_nok_szemuvegen_keresztul

Ez az írás két valódi női történetet mesél el. Az egyik nő felnőtt, negyven körüli, még csinos, éppen shoppingol. A másik nemrégiben múlhatott hatvan, az élettől megfáradva elcsigázottan üldögél az onkológia folyosóján és kemoterápiára vár.

Az első nőt egy plázában láttam, a téli akciós időszakban kabátot keresgélt magának. Jóllehet felnőtt nő volt, mégis az anyja társaságában nézelődött és halmokban kupacolta egymásra a „majdnem jó” és a „talán ez lesz az” kabátokat. Egyiket a másikat után próbálgatta újra és újra, szűnni nem akaró körforgásban. Nézegette magát bennük a tükör előtt, de fogalma sem volt, hogy melyiket akarja. Nekem egyre jobban úgy tűnt, hogy a probléma nem a kabátokkal van… Kíváncsi típus vagyok és úgy döntöttem végig várom mi lesz: előbb az anyjától kért tanácsokat, majd az eladótól, aztán lefényképeztette magát és elküldte a fotókat a telefonján. Nem akartam elhinni, de utána rögtön felhívta a pasiját, a barátnőjét, majd végül a lányát, hogy mondják már meg neki melyik kabátot vegye meg, mert ő nem képes eldönteni. Negyven perc után feladtam a szemlélődést, így nem tudtam meg, hogy melyik lett végül, de azt igen, hogy mi volt a baj igazából…

Önök szerint kik voltak a legfontosabb nők, akik hatást tudtak gyakorolni a korukra és jelentős változások elindítói voltak az a vallás terén? Miért tartják ezeket a változásokat kulcsfontosságúnak? 

HL: Hanna, Regina Jonas és Elisabeth Schüssler Fiorenza. Mindhárman a vallási női hagyomány profetikus képviselői. Hanna megtanította a zsidó nőket és férfiakat az imádságra, férfiakkal egyenértékű közvetítőként fogalmazta meg az emberiség vágyait, és Isten meghallgatta őt. Regina Jonas első németországi női rabbiként akarta gyakorolni őseinek vallását megkönnyítések nélkül. A közösség reformjában meg tudta különböztetni a valódi hagyományt a hamis értelmezéstől. Elisabeth Schüssler-Fiorenza korunk karizmatikus egyénisége. Megálmodta és meg is fogalmazta a „női eklézsiát.”

PR: Katolikus teológusnőként Schüssler-Fiorenza rámutatott arra, hogy a nők egyfajta „befogadott kirekesztettek” az egyházi struktúrában. A nők nem vehetnek részt a papi szolgálatban, a döntéshozatalban, de nélkülözhetetlenek a vallásoktatásban, a katekézisben, a kórházi lelki gondozásban stb. Jelenti-e mindez azt, hogy a nők másodrangú tagjai az Isten népének? Válaszul alkotta meg Schüssler-Fiorenza a „nők eklézsiájának” fogalmát, amely számára egy alternatív kritikus helyet jelöl. Ez egy politikai koncepció, amely a „szabad polgárnők” demokratikus és nyilvános összefogását jelenti. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csupán egy kizárólagos női közösség. Az „ekklesia of wo/ men“-t nők és férfiak alkotják, akik benne ténylegesen Isten népévé formálódnak. Így mindez nem más mint kritikus gyakorlata és víziója a radikális demokráciának, amely azonban nem csupán politikum, hanem bibliai ígéret.

A teljes cikk itt olvasható: http://feminfo.444.hu/2014/12/24/ahol-a-noket-diszkriminaljak-ott-magat-az-istent-ertik-felre/

A női jelenlét az egyház laikus közegében is számottevő, hiszen leginkább a nőkön múlik a vallásos nevelés, sőt, ha körülnézünk egy vasárnapi misén, túlnyomó többségben nőket látunk a templomokban. Ennek ellenére a szerepük passzív a katolikus egyházban, hiszen nem lehetnek papok, és a döntéshozatalban sem vehetnek részt.

Ezen a helyzeten próbálnak változtatni az egyház modernizációs törekvései, köztük a Latin-Amerikából indult felszabadítási teológia, amely Ferenc pápát is megihlette Lucio Gera tanain keresztül. Tőle vette át azt a gondolatot, hogy az egyház a szegények oldalán kell, hogy álljon. De ilyen reformtörekvés a '60-as évektől létező feminista teológia is, amelynek egyik legnagyobb kérdése, hogy nőként miképpen találja meg az ember a saját szerepét az egyházon belül.

„Miután katolikusként egy nő nem lehet pap, nem lehet a hierarchia része, hogyan kerülhet be a döntéshozó szervezetbe, egy olyan egyházban, amely a mindennapok szintjén túlnyomórészt nőkből áll?” – teszi fel a kérdést Dr. Perintfalvi Rita feminista teológus, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

A teljes interjú itt olvasható: http://ridikulmagazin.hu/cikk-a-nok-szerepe-az-egyhazban.htm