Mivel annyira trendi a magyar közéletben az ún. keresztény értékrendre hivatkozva – csak annak lényegét nem értve – megmondani, hogy a mi nő dolga, így arra gondoltam biblikus tudósként, hogy na jó, akkor nézzük meg, mit mond erről a Biblia? Mit mond Jézus? Ő is egy patriarchális macsó nőelnyomó? Vagy legalább jó lenne, ha az lenne? 

Nem tudom, hogy ismeritek-e a női szerepekről egymással vitatkozó Márta és Mária esetét? Ők engem azokra a nőkre emlékeztetnek, akik gyakran hevesen egymásnak esnek, mert ügyesen összeugrasztják őket a furmányos férfiak, akik jól ismerik az „oszd meg és uralkodj!“ elvének okosságát. Hiszen ha soha nem jön létre a női szolidaritás, akkor a nők a közélet színpadán olcsó és cserélhető statiszták maradnak, de igazából soha senki nem fogja komolyan venni őket…

Elégedett lehet-e Ferenc pápa azzal a segítségnyújtással, amit a Magyar Katolikus Egyház a menekülteknek biztosított? – erről kérdezte a hvg.hu Perintfalvi Ritát, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnökét. A kutatóként dolgozó katolikus hittudós beszélt arról is, hogy Magyarországon nem volt nyilvános az az online kérdőív, melyben a pápa a hívek véleményét kérdezte a családdal, a válással, az abortusszal vagy a melegekkel kapcsolatos egyházi szabályozásról.

hvg.hu: A magyar egyház egyes tagjai láthatóan fenntartásokkal kezelik Ferenc pápa ajánlásait. Ilyet korábban más pápák esetében nem lehetett tapasztalni. Hogyan történhetett meg mindez?

P. R.: Az egyház – bár itthonról egységesnek látszik – egyáltalán nem homogén. A progresszívek és a konzervatívok gyakran nem értenek egyet. Ráadásul Ferenc pápa külső szemlélő számára elképesztően progresszívnek tűnhet, belülről azonban inkább mérsékelt reformistának mondanám. Ő nem a nagy reformok végrehajtójaként akar bevonulni a történelembe, de másokat nagyon is inspirálna arra, hogy új utakat keressenek, és merjenek változtatni. Csakhogy a két előző pápa, II. János Pál és Benedek idején a konzervatív irány erősödött fel világszerte, így a magyar püspöki kar nagy része is konzervatív. Nem meglepő, hogy a konzervatív keresztényeket most elbizonytalanítja az a merész nyitottság és újszerűség, amivel Ferenc pápa nagyon sok dologhoz nyúl. Ezért is érik nagyon erős támadások, még saját bíborosai részéről is. Ilyesmire a két előző pápa idejéből nem is nagyon emlékszem.

A teljes cikk itt olvasható: http://hvg.hu/itthon/20151002_Kit_erdekel_hogy_egy_magyar_hivo_mit_gond

A katolikus teológusnő nevével akkor találkoztam először, amikor a Keleti pályaudvaron kettévált előtte a népvándorlók tengere. Később szókimondóan vallott egy lapnak a katolikus egyházi vezetés laikusok véleményével szembeni érdektelenségéről, így bőven akadt miről beszélgetnünk.

– Hamar elárasztotta a közösségi oldalakat a vasutas történeted, még cikk formájában is utánközölték az élménybeszámolódat. Hogyan élted meg a hirtelen jött népszerűséget?
– Fel sem merült bennem, hogy ennyire fel fogják kapni az emberek ezt a történetet. Igazából a barátaimmal szerettem volna megosztani egy élményt, ami engem mélyen megérintett. Végül valóban sokakhoz eljutott, a saját facebook oldalamon és kb. 6-7 blogon összesen mintegy 75-80 ezer kedvelés és megosztás, egy szépirodalmi folyóirat általi publikáció mutatta, hogy ez az egyszerű kis írás mennyire meg tudta szólítani az embereket. Sőt, egy blog saját kezdeményezésként lefordította angolra, ezt követően több angol nyelvű blogon is megjelent. Miután átéltem a pályaudvaros jelenetet, ahogy utaztam Budapestről Bécsbe, végig ott volt bennem, hogy ezt az egészet le kell írnom. Elsősorban azért, mert fájdalmas volt, amit átéltem, és muszáj volt valamit kezdenem ezzel az érzéssel. Érzékeny művész-lélek él bennem, aki jár a világban, és a dolgok, amikkel találkozik, nem hagyják közömbösen. Ilyenkor muszáj tenni valamit, mondjuk írni, az érzéseket beleönteni az alkotásba és valahogy hinni abban, hogy az üzenet átmegy, másokat is megérint. Ez a történet nem rólam szólt, hanem az emberségről. Reméltem, hogy mások is értik ezt, de arra álmomban sem gondoltam, hogy ennyien odafigyelnek majd a szavaimra. Kicsit olyan volt, mintha ez a poszt önálló életre kelne, teret adva ahhoz, hogy sok ezren kimondják rajta keresztül: tudjuk milyen nehéz korban élünk, tudjuk milyen kilátástalannak tűnnek a problémáink, de mégis az emberségre szavazunk. Így ez a kis történet az ő történetükké vált, róluk szólt, róluk mondott el valami fontosat.

A teljes cikk itt olvasható: http://szemlelek.blog.hu/2015/10/06/perintfalvi_rita_ez_a_tortenet_az_embersegrol_szol

Van-e egyáltalán a nőknek lelke?

Bátor dolog már maga a kezdeményezés is. Hiszen az esten is elhangzott: az Ószövetséget férfiak írták férfiaknak, Pál apostol szerint a nők leginkább legyenek csendben (1 Timóteus 2:11-12), és a még a keresztény hit nagy gondolkodói is általában egyetértettek abban, hogy a nőknek nincs lelkük. De hogy ne csak nagy vonalakban érintsük a témát: a résztvevők a nagy történelmi egyházakban is jelen lévő üvegplafonról beszéltek, meg arról, hogy egy férfi csak mondja, mondja, mondja, míg egy nő ezerszer is meggondolja, mit ejt ki a száján a gyülekezetben és az összejöveteleken. A katolikus teológusnő csupán külföldön tudta megszerezni a doktorátusát, a harmincas éveiben járó evangélikus anyuka pedig azon töpreng, vajon miért lehet őt egy egyházi értekezleten lekislányozni.

Galéria: Talán Isten is feminista

A teljes cikk itt olvasható:

http://divany.hu/stilfuresz/2016/04/12/talan_isten_is_feminista_-_avagy_mi_a_no_dolga/

Az ember Istentől kapott, felelősséggel párosuló szabadsága, alázatot feltételező méltósága különbözik-e a férfiak és a nők esetében? Feministának tartod-e magad, és ha igen, milyen értelemben?

A szabadság istenképűségünk legfőbb ismérve, hogy csak az az ember képes szeretni, akinek szabadságában áll eldönteni, szeret-e vagy gyűlöl, rajong-e vagy éppen közömbös. Isten azért adta ajándékul a szabadságot, hogy megtanuljuk: nincsen szeretet szabadság nélkül. Ahogy igazi szabadság sincsen szeretet nélkül. A szeretet nélküli szabadság tönkreteheti emberi kapcsolatainkat és legfőképpen önmagunkat. Ha pedig úgy akarunk szeretni másokat, hogy nem adunk teret az ő szabadságuknak, akkor még fogalmunk sincsen a szeretet mibenlétéről. Ez legjobban a párkapcsolatokban érhető tetten, illetve az is, hogy mennyire kevesen gyakorolják a szeretet művészetét. Egy kapcsolatból nagyon könnyen eltűnik a csoda, hogy a másikat olyan ajándékként szeretem, ami felett nem uralkodhatom, amit nem tárgyiasíthatok és amit nem birtokolhatok. A szeretet művészetéhez pedig egyaránt kell a férfi és a nő, így természetesen nincsen különbség köztük. Ha lenne, akkor ez a csodás teremtett szeretet-szabadság dinamika létre sem jöhetne közöttük.

Nem tudom, hogy feminista vagyok-e. Alapvetően mindig is irtóztam bármilyen megkülönböztető pecséttől, hát még a „skarlát betűktől”. Feministának lenni pedig ténylegesen azt jelenti, hogy az ember magán hord egy égető bélyeget, ami a többiek meg nem értéséből, felszínes sztereotipizálásból vagy félelemből ered. Nem is emlékszem mióta – talán óvodás korom óta – mindig is nagyon érzékenyen reagáltam arra, ha valakit igazságtalanság ért, ha valakit a társai valamilyen oknál fogva kiközösítettek, kirekesztettek maguk közül. Ha ilyen ember volt a környezetemben, akkor én őt rögtön a barátommá fogadtam, és mások helyett is megpróbáltam szeretni. Ha ezt feminizmusnak tekintjük, akkor igen, én is feminista vagyok. A feminizmus számomra az a fajta érzékenység, ami rögtön reagál és felkiált, ha másokat – nemük, vallásuk, felekezetük, bőrszínük vagy bármi egyéb miatt – valamilyen megkülönböztetés ér. Felkiált és lázad a szeretet nevében, hogy ez így bizony nincsen rendjén!

A teljes interjú itt olvasható: http://missziohaz.hu/Noegylet/?p=210

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

A teljes cikk itt olvasható: http://mno.hu/belfold/vagy-feminista-vagyok-vagy-mazochista-1337222

Katolikus teológusként örömmel és büszkeséggel tölt el Ferenc pápa legújabb megnyilatkozása, amelyben kifejezésre juttatta, hogy az egyházaknak és a keresztény embereknek bocsánatot kellene kérniük a melegektől azért a sok szenvedésért, amelyet okoztak nekik.

Az idén is elérkeztünk a Pride hetéhez, hamarosan itt a büszkeség felvonulás is. Sokan utálják a melegeket, bár közülük talán nem is mindenki tudja, hogy miért.  Nem tudja, mikor a személyes ellenszenve és undora kifejezéséhez bibliai részleteket citál vagy a melegeket „szodomitaként” minden baj, katasztrófa és csapás okának tartja, akkor jó pár száz éves hagyomány elemeit használja. Ehhez tartoznak azok az egyházi illetve teológiai diskurzusok, amelyek könnyen a homofóbia táptalajává válhatnak. És akad köztük olyan is, amely ellentétesen hat és segíthet leépíteni vagy transzformálni a homofóbiát.

A teljes cikk a reflektor.hu-n jelent meg 2016. július 01-én és itt olvasható:

http://reflektor.hu/velemeny/perintfalvi-rita-itt-a-pride-es-meg-nem-tudod-hogy-miert-utald-a-melegeket

Nem akarom ismertetni ezt a különleges filmet, csupán egyetlen gondolatot szeretnék kiragadni belőle. Ez pedig nem más, mint az érzéketlenné válás feltartóztathatatlan dinamikája, amely úgy rátelepszik a lélekre, mint egy második bőr a testre, ami nem engedi aztán, hogy a test bármit is érzékeljen, sem hideg, sem forró érintést, sem gyengéd simogatást, sem fájdalmas szorítást. Ilyesmi történik a lélekkel is, amikor érzéketlenné válik. Hermetikusan lezáródik és elveszik a megsebezhetőség, a megérinthetőség – a lélek szinte sterilizálódik ebben az ürességben.

Érzéketlenség. Nemcsak az a bűn, amikor a gonoszság és a felsőbbrendűség hamis ideológiája kegyetlen gyilkoló gépezetté változik, hanem az is, amikor a túlélés reményében, az életet féltő rettegés nyomása alatt az ember feladja önmagát, emberi mivoltát. Rárakódik ez a vastagon kérges második bőr és nem érez már sem részvétet, sem fájdalmat, sem szégyent. Kába és üveges tekintettel pakolja egymásra a fájdalomtól meggyötört, meztelenségükben még haláluk után is megszégyenített testeket, amiket korábban a földön vonszolt végig, hogy szabaddá tegye a gázkamrákat az újabb mészárláshoz. Takarít…

Saul. Egy zsidó? A Sonderkommando tagja? A Holokauszt gyilkoló gépezetének agymosott robotja? Igen, de több is annál. Saul nem egy szégyenteljes történelmi pillanat figurája, Saul szimbóluma a jelen és a jövő összes érzéketlenségének, minden olyan gondolatnak és tettnek, amiket majd a történelem szégyenfalára ír az utókor. Ki hát ma ez a Saul?

Minden ember vágyik a létezés magányának csillapítására, azaz vágyik a társra, akivel mindenben osztozni tud. Hiszen mit ér a siker, ha nincsen kivel megosztani az örömét? És mennyire kínzó az a bánat, amit nem enyhít senki vigasztaló közelsége? Az ember társas lény, ezért a szerelem valami olyasmi az emberi életben, ami nélkül lehet élni, de nem biztos, hogy érdemes.

Az Ószövetség könyvei között is van egy, amely egészen páratlan módon beszél az emberi szerelemről. Ez pedig az Énekek Éneke, amelynek két főszereplője van: a férfi és a nő, akik elmerülnek egymás szépségében gyönyörködve: „De szép vagy szerelmem, de szép vagy” (Én 1,15). Akiket megsebez a vágyódás a másik után: „Megsebezted szívemet szemed egyetlen tekintetével” (Én 4,9) és kínzó minden pillanat, amely lehetetlenné teszi vágyuk beteljesedését: „Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam” (Én 3,1). A szerelem vágyódás a testi-lelki eggyé válásra azzal, akit szeretünk. És ez a szerelem, olyan „erős, mint a halál” (Én 8,6), ha pedig nem talál beteljesedést a lélek gyötrő fájdalmává válik: „Üdítsetek virággal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtől” (Én 2,5).